Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vámpír

2009.12.20

"Istenem, mit vétettem ellened, hogy így büntetsz- és egy hatalmas, ijesztő nyögésbe torkolló sóhaj hagyta el testét(mintha épp a Mount Everestet rakták volna a vállaira, vagy magát a földgolyót, és nincs senki, aki megváltaná terhétől, mint ahogy Atlaszt sem).                                    Gondolom, aki nem hisz Istenben, annak nincsenek ilyesfajta gondjai( feltételezem...)

Tündét elegáns ötvenes hölgynek nevezném- de az a  magasságbéli mentsen meg tőle. Ha látom közeledni, nem az utca, hanem legszívesebben a világ  túloldalára menekülnék.      Hallottam egy olyan kifejezést, hogy - energiavámpír- hát ő egy ilyen- kreatúra. Ha hosszan beszélgetünk, vagy röviden-  mindegy, megkönnyebbülve( hogy- hála Istennek- vége) de egyben iszonyatosan lelkileg kiszipolyozva érezem magam.  Sóhajtozik, nyög, hát nem is tudja meddig fog ez így menni. Ez a  sok probléma, a gazdasági válság, tényleg, nem is tudom...csak tudnád...

"Minket rosszul neveltek.Szenvedésre, gyászra, vérre, tragédiára. Keleten az istenek mosolyognak.A mi  templomainkban sok a  vér, a kín és az elviselhetetlen gyötrelem.Ma Képmár tudjuk: az evangéliumokból kimaradtak az öröm nagy tanításai[erre mondanák egyesek (1Sek), hogy blaszfémia meg egyéb]   ...És táncol velük. És kacag.Kiemeli őket a  félelemből.És amikor János meglátja őt a kereszten, nem a véres testet látja, hanem a Halhatatlan Boldog Lelket.És a Boldog Lélek beszél hozzá. Megtanítja őt nem félni, és nem szenvedni.    És Jézus nevet.  Nevet és dalol. És táncol a holtteste felett.  EZ az igazi Krisztus-arc:  a boldogan nevető. [...]     Ez az a derű, ami hagyományunkból kimaradt.   A boldogság.    Mi ájtatos, komor arccal imádkozunk.  Siratunk, siránkozunk, sopánkodunk.   Kántálunk - és nem önfeledten  dalolunk.    Rossz a  kedvünk.        Vér csurog a képeinkről, könny és kínszenvedés.  És a   gyermekeinket nem az örömre neveljük...     Nem arra, hogy győzzék le a nehézségeket, és ha szenvednek, szenvedjenek értelmesen, mert csak az értelmes szenvedésben születik meg a valódi Öröm és az Erő.  Nem arra neveljük őket, hogy legyenek erősek, mert csakis az erős ember lehet vidám.  Hagyományunkból hiányzik a humor.  A kacagás.  Az önfeledt derű. Lelkünk a bajokra van hangolódva.  A gyászra,a  szenvedésre, a komor tragédiákra. A gyűlöletre a bosszúra, a keserűségre...     Sötét, mosolytalan hagyomány a miénk... (Müller Péter: Varázskő, 29-31)

EZT- a Tündike drága úgysem értené- sajnos ilyen dög vagyok- kétségbe vonom, hogy  Tündike szárnyalni tudna ilyen lelki magasságokban. Tünde egyszerűen szeret szenvedni.Én meg utálok szenvedni vele együtt. Inkább csak magamban, ha éppen minden szakad...       Tünci élete merő szenvedés.Megözvegyült( a rossz nyelvek szerint férje jobban viselte el betegségét és  a közelgő véget, mint maga Tündike ;" Oh Istenem mi lesz velem?" Aztán a beteg férjnek elege lett és életének utolsó néhány hónapját özvegy húgánál töltötte, mert- jobb volt a légkör)... Néhány hasonszőrű barátja azért akad, akivel aztán együtt- szenvednek

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.