Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az út végén

2010.02.02

  Már messziről látta.Ott állt az út végén és türelmesen várt. Ahogy közeledett látta, hogy kitárja felé karjait és biztatóan mosolyog.        Még néhány lépés. Mezítelen talpa alatt érezte, ahogy meghajlik a zsenge fű. Lágy szellő játszadozott szétbontott, hosszú, ősz hajával. Amióta nem festette és megnövesztette a haját állandóan feltűzve hordta. Időnként megszállta az ötlet, hogy levágatja.                                                        Vadvirágok illata vegyült a napsütésbe.   Kép        Végre. Mint a hosszú úttól megfáradt vándor sóhajtva karjaiba omlott. A biztos karok ölelésében megnyugodott, kapkodó lélegzete lecsillapodott. Igen, ez az.   Ez az, amire mindig vágyott. Egy biztos, határozott ölelésre, kedves, őszinte mosolyra.                -Végre itt vagy- mondta,-mindig itt vártaKépm rád. -Tudom-, mosolyodott el s arcából kisimultak évei, fiatalnak és könnyűnek érezte magát.     Kézenfogva elindultak a vadvirágos réten át. A nap hétágra sütött, pillangók kergetőztek a virágok felett.                        Újra találkozott mosolyuk. A csuklyától nem látta a szemét, de nem is zavarta különösebben. Ő az. Az övé és senki másé. Az ő Halála. Az egyetlen , amiben biztos volt- egy életen át. Egy életen át, amit néha nem is a sajátjának érzett..

Egymásba kapaszkodva suhantak tovább.Egy pillanatra megálltak, egymásba fonódott ujjaik kibontakoztak. - Innen egyedül  kell folytatnod  -mondta mosolyogva a Halál.-A rét végén várnak rád.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

otthon

Ádám, 2010.02.14 20:05

A legfőbb kincs nem az arany vagy az ékszer, nem is a műkincs. Sosem birtokolhatod azt, ami bent a szívedben nincs. A földi javak bizony mulandók, és idővel mind eltűnnek. Ám az igaz, hű barátságok soha, soha meg nem szűnnek.Szép Valentin napot!